2014. október 12., vasárnap

Jékely Zoltán : A három törpe

   Három törpe: Babszem, Bikkmakk és Borsika vidáman dalolászva ment, mendegélt az erdőben. Babszem szamócát szedegetett, Bikkmakk mogyorót gyűjtött, Borsika pedig, a haszontalan, pillangókat hajkurászott a sapkájával.
   - Hallod-e, Borsika - szólt rá Babszem -, te megint csak lebzselsz, haszontalankodsz, ahelyett hogy télirevalót gyűjtenél!
   De Borsika rá se hederitett.
   - Megvan! - kiáltotta, s éppen ráhasalt egy pilledt pillangóra. Aztán megfogta, s betette egy gyufáskatulyába.
   - Szégyellhetnéd magad! - mordult rá Bikkmakk is.
   - Nem sajnálod az ártatlant? Vagy talán szárított pillangót akarsz enni télen?
   De Borsikának beszélhettek, akár a falnak : fel se vette, csak nyargalászott, szökdécselt a csapongó pillangók után, míg egyszer csak meg nem botlott egy makkban, s orral egy hatalmas tölgyfának esett.
   - Jaj, az orrom! Segítség! – nyöszörgött ott a földön Borsika, és markába fogta megdagadt krumpliorrát.
   - Most megjártad, te semmirekellő! - szaladt oda Bikkmakk és Babszem; talpra állították Borsikát, orrát bekötötték egy nagy piros keszkenővel. Aztán kétfelől belékaroltak s úgy mentek, mendegéltek tovább.
   Addig mentek, mendegéltek, míg egy szép, kies tisztásra nem értek. A tisztás szélén, öreg fák gyökerei alatt forrás csörgedezett, s fent a lombban gyönyörűen énekeltek a madarak.
   - Itt építjük fel a házunkat! - dobbantott egyet Bikkmakk, a botját beszúrta a tisztás gyepébe.
   - Nagyszerű! - lelkendezett Babszem is, s ő is leszúrta a botját.
   De Borsika nem szúrt le semmit. Nem is volt botja. Savanyú képpel nézelődött ott egy darabig, aztán se szó, se beszéd, elillant.
   A madarak meghallották a házépítés hírét, s boldog csivitolással adták tovább egymásnak:
   - A törpék házat építenek! Gyertek, segítsünk nekik!
   Babszem mindjárt hozzá is látott a téglavetéshez. Volt ott víz is, gyep is, sár is elég.
   Bikkmakk cölöpöket, gerendákat, karokat vágott, hogy csak úgy zengett-bongott az erdő a nagy fejszecsattogástól.
   A madarak pedig - surr-burr - ide-oda repdestek, s egymás után dobálták, ejtegették le a tisztásra a finom háncs- és fűcsomókat a fal megkötéséhez.
   Borsika akkor már a forrásnál kuporgott és halászott.
   Bikkmakk es Babszem észrevette, odapiroslott a sapkája.
   - Borsika, te világlustája! - kiáltott oda Bikkmakk. - Hát hol akarsz meghúzódni, ha jő a tél?
   De annak ugyan beszélhettek: egy darabig még kavarta ott a forrás vizét egy pálcikával, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s már csak messziről hallotta a kopácsolást. Egy gyönyörűséges, fecskefarkú pillangó szállt feléje. Borsika lekapta a sapkáját, s nekiugrott a pillangónak. De az okosabb volt, féloldalt elcikázott, csapongva lebegett jobbra-balra, míg el nem nyelte a rengeteg. Oda már Borsika nem merte követni.
   Fordult volna vissza, de az ösvényt a tisztás felé nem találta, s a kopácsolás sem hallatszott, olyan messzire elkalandozott a társaitól.
   - Jaj nekem, most itt pusztulok! - nyöszörgött Borsika, s megindult vaktában arrafelé, ahol a tisztást gondolta.
   De alig lépett hármat, az erdő hirtelen elsötétült, a lombok közt fekete fellegek mutatkoztak - jött a vihar.
   Bumm-bumm-bumm! - bömbölt a mennydörgés, a lombok rémülten zizegtek, a fák recsegtek-ropogtak, hasadoztak, s Borsika azt hitte, mindjárt vége az életének. Futott, futott, ugrabugrált fától fáig, s egy perc alatt bőrig ázott. Végre talált egy jókora faodút, abba bekuporodott mint egy didergő mókus, s várta , várta, hogy elüljön a vihar.
   - Jaj, csak most az egyszer megmeneküljek! - nyöszörögte Borsika. - Jó törpe leszek, dolgos törpe leszek, s többet sohasem hajkurászok pillangókat, míg a pajtásaim dolgoznak.
   Amikor a lombok közt kikukucskált az első csillagocska, Borsika kibújt az odúból, s botorkálva megindult a sötétségben.
   Meg-megbotlott, hasra esett, feltápászkodott – olyan sötét volt, hogy az orráig se látott. Az éjszaka hideg volt, s ő csuromvizesen didergett is, mint a rezgő nyárfalevél.
   Hát egyszer csak mit lát? Mintha piciny ablak világítana előtte, s nem is olyan messzire!
   Borsika szívébe reménység költözött. Addig-addig botorkált, amíg egy takaros kis házhoz nem ért.
   A házikó kéményéből ezüstösen tekergett a füst; belülről vidám nótaszó hallatszott.
   Borsika odalopódzott, bekukucskált az ablakon.
   Hát mit lát? A kemencepadkán ki más ül, mint Bikkmakk es Babszem, saját személyükben! Vajon mitől dalolásznak olyan vidáman?
   “Hát most én hogy zörgessek be? - tanakodott magában Borsika.- Ezek nélkülem építették fel a házat, talán be sem engednek…”
   De szégyen ide, szégyen oda, az éhség és didergés nagyobb uraság, Borsika végül is bekopogtatott.
   - Ki az? – kérdezték belülről.
   - Borsika! - nyöszörgött. - Eresszetek be! Megvesz az isten hidege.
   - Hát gyere be! - hallatszott belülről, a jó meleg kemence mellől, mire Borsika nekibátorodott s belépett. Osszeázva, kéken-zölden, toprongyosan állt meg a küszöbön, sapkáját kínjában egyre forgatta a kezében.
   - No te ágrólszakadt! - kacagtak azok ketten. - Ha most látnád magad a tükörben!... Hát kellett ez neked? Ez aztán jó lecke volt!
   - Segíthetek valamit? - kérdezte fancsali képpel Borsika, s odasompolygott a kemencéhez, hogy melegedjék egy kicsit.
   - Éppen fogytán a fánk - mondta Bikkmakk. - Eredj csak ki az erdőbe, s a bokrok alól, az odúkból s ahonnan még lehet, kotorássz elő valami száraz rőzsét! De el ne kóborolj, mert nem találsz vissza!
    Borsika hálásan surrant ki az erdőbe. Térült-fordult, s nemsokára egy jó köteg száraz ággal állított be; letette a kemence elé, majd leguggolt, tördösni kezdte, s egyet-egyet dobott is a hamvadó tűzre.
   - Ezentúl te gondoskodol a tűzifánkról. Megértetted?- rendelkezett Bikkmakk.
   - És a vízhordásról! - toldotta meg szigorúan Babszem. - A tűzben majd láthatsz elég sok piros pillangót, s a vízben meg keresheted a halakat. De csak munka közben. Megértetted?
   Borsika lehorgasztotta a fejét, s így szólt: - Meg én, hogyne értettem volna meg! Csak mondjátok végre, hogy nem haragusztok rám. Hogy megbocsáttok.
   - Most még az egyszer megbocsátunk - mondta Bikkmakk. - De ha még…
   - Nem, nem, soha többé nem csatangolok el, mialatt ti dolgoztok - vágott a szavába Borsika.
   - Hát akkor szent a béke - mondták a társai. - Most pedig az idő későre jár, s mi sokat dolgoztunk ma, feküdjünk le aludni.
   - Feküdjünk le - motyogta félálmában Borsika.
   Azzal száraz, madárhozta fűből, háncsból, fészektollból puha ágyat vetettek maguknak, leheveredtek, elaludtak - s meg ma is aludnának, ha az éhség hajnaltájban fel nem zavarta volna őket…


2014. október 4., szombat

Zsirai László: Neveletlen szél

Leveleket táncoltat az utcán
         az őszi szél.
Amerre jár, minden levél
         kisebb-nagyobb útra kél.
Ahol elfut az őszi szél,
         minden házba bekopog,
Hűvös-nedves üdvözléssel
         illeti az ablakot.

Találkozhatsz vele te is,
         míg az utcákat rovod,
Illemre őt nem nevelték,
         leveri a kalapod.


Kiss Dénes: Üzenetek

Ködben borong
az őszi domb,
Ágrólszakadt
a sárga lomb.

Pörög-zörög
arany levél,
üzenetet
küld rajta a szél.

Nincsen címzett,
feladó sem.
Nézem, nézem,
de nem értem.

Kinek szól hát 
e sok levél?
Ki olvassa?
Talán a tél?


Raggamby András: Tavasztól tavaszig /őszi részlet/

Elmúlt a nyár,
itt az ősz,
Kampósbottal
jár a csősz.
A présházban must csorog,
Forrnak már az új borok.

A kék szílva
Rád nevet,
Alma, körte
Integet.
Hamvas szőlő
Jaj, de jó,
Hozzá kenyér,
friss dió.

Ott hántják a tengerit,
Krumplit szednek
Nézd, emitt.
S ez a lárma
Micsoda?
Kirándult az
Óvoda.

Sárgulnak a levelek,
lassan mind-mind
lepereg.
Elnémul a
sok madár,
fecske, gólya
Messze jár.


2014. szeptember 19., péntek

Szalai Borbála: Kár, de kár!

Észrevétlen eltűnt a nyár 
odalett! 
Tarsolyában elvitte a 
meleget. 
Hová ment el? Ki tudja, most 
merre jár? 
Gesztenyefán varjú búsul 
"kár, de kár"

Megjött az ősz, munkához lát 
festeget. 
Keze nyomán sárgulnak a 
levelek. 
Aranyszínű lett az erdő, 
a határ, 
a vén varjú meg csak fújja: 
"kár, de kár!"

Felvidítlak, varjú pajtás!- 
Szól a szél.- 
Hallgasd csak meg, szélfuvolám 
hogy zenél! 
Süvítő dalt fütyül a szél, 
muzsikál.

De a varjú csak azt mondja: 
"Kár, kár, 
jaj, de kár, 
hogy a nyár 
messze jár!"


Csanádi Imre: Alma

Érik az alma,
hajlik a gallya,
fűre hajlik, mint egy sátor,
sok édes almától.
Szedjük,
kapjuk,
habosra harapjuk, -
a többivel mi legyen?
holnapra
hagyjuk.


Gyors munka (bolgár népmese)

György napján már kora reggel útra kelt a sündisznócska. Ment, mendegélt le a hegyről, elhaladt a kunyhó mellett, ahol Róka asszony lakott.
– Szép jó reggelt, Róka asszony! Hogy szolgál az egészséged?
– Bizony rosszul, nagyon rosszul! Beteg vagyok, Fürge Sünke!
– Mi bajod van, Róka asszony?
– Három napja beteg vagyok, kivert a láz, nem alhatok. Kiszáradt az ínyem, torkom, nincs ki nekem vizet adjon. Fürge kis Sün, szépen kérlek, hozz nekem egy csupor vizet! Fogd a rózsás, tarka csuprot, eredj vele le a kútra! Aztán siess vissza, gyorsan, majd elpusztulok szomjamban!
– Meglesz, meglesz, Róka asszony! Máris megyek, hozok vizet! Csak te várj rám türelemmel, mert sietni nem szeretek.
Fogta Sünke azt a csuprot, ballagott a hűvös kútra. Ment, mendegélt, meg-megállott, leült kicsit megpihenni. Elnézte a kaszásokat, hallgatta a kasza-pengést.
Megszáradt a kövér széna, szénaboglyák illatoztak.
Hát ahogy megy Fürge Sünke, találkozik a Medvével.
– Hová sietsz, Fürge Sünke ? Várj egy kissé! Pihenj egyet!
– Igazad van, Medve asszony! Minek is így nyargalászni? Nincsen annak semmi haszna. De a Róka asszony beteg. György-nap reggel voltam nála, ő küldött el hideg vízért, le a kútra, arra tartok. Sietnem kell őmiatta. Hát te hogy vagy, Medve asszony?
– Rosszul bizony, nagyon rosszul. Éretlen volt még a körte, amit tegnap este ettem, hitvány vackor. Megfeküdte a gyomromat.
– Úgy kell neked, mért siettél ? Mért nem vártál, míg beérik ? Sietségnek semmi haszna. Mondok egyet, Medve asszony! Térj be most a Rókánéhoz, én is odamegyek aztán, vizet hozok, hideg vizet. Te is ihatsz egy-két kortyot, elmúlik a gyomorfájás.
Úgy is tett Medve asszony. Bekopogott Rókánéhoz, Fürge Sünke gurult tovább. Ment, mendegélt, meg is állott, meg-megállt pihenni sokszor.
Közben megérett a búza, learatták az aratók, lenn a szérűn kicsépelték.
Megy, mendegél Fürge Sünke, találkozik a Farkassal.
– Hová sietsz, Fürge Sünke? Ülj le kissé megpihenni!
– Igazad van, Farkas koma! Sietségnek semmi haszna: de a Róka asszony beteg. György-nap reggel voltam nála, neki viszek hideg vizet. Nála vár rám Medve asszony, neki meg a gyomra sajog, vadkörtétől fáj a gyomra. Hát te hogy vagy, Farkas koma?
– Rosszul bizony, nagyon rosszul. Borjút vittem a hegyekbe, megviselt a nehéz munka. Azóta is fáj a hátam, forró lázban ég a testem. Jaj, ha hoznál orvosságot!
Rögtön felel Fürge Sünke:
– Látod, látod, Farkas koma, kár volt neked úgy sietned! Sietségnek semmi haszna. Mondok egyet, Farkas koma: eredj te is arra, balra, Róka asszony kunyhójába! Hozok neked hideg vizet, attól menten jobban leszel.
Továbbgurult Fürge Sünke. Ment, mendegélt, meg is unta, meg-megállt pihenni sokszor.
Már az idő őszre fordult, hópihék is szállingóztak.
Szembejön a Nyulam-Bulam.
– Hová sietsz, Fürge Sünke ? Állj meg kissé megpihenni!
– Igazad van, Nyulam-Bulam! Sietségnek semmi haszna. De a Róka asszony beteg, neki viszek hideg vizet. Ott van nála Medve asszony, vackor körtét evett szegény, megfájdult a gyomra néki. Vár a vízre, hátha használ. Ott van aztán Farkas koma, borjat cipelt, meghűlt, lázas. Viszek neki hideg vizet. Hát te hogy vagy, Nyulam-Bulam ?
– Bizony rosszul, Fürge Sünke! Most voltam a bírónénál, paprikával kínált engem, sós-ecetes uborkával. Nagyon sós volt, jaj be rossz volt! Most is fáj a nyelvem tőle. De jó volna inni egyet!
Nagyot nevet Fürge Sünke.
– No, ha úgy van, mindjárt hozok teneked is hideg vizet. Látod, látod, mért siettél ? Bekaptad a zöldpaprikát, bekaptad a sós uborkát, most azután fáj a nyelved! Sietségnek semmi haszna. Menj csak balra, ballagj arra, Róka asszony kunyhójába! Várj meg ottan, mindjárt megyek, mindjárt én is ottan leszek, csak elébb a kútra megyek, csak a csuprot megmerítem.
Továbbmegyen Fürge Sünke. Megy, mendegél, meg is unja. Meg-megáll pihenni gyakran.
Végre eljutott a kútig, ottan leült megpihenni. Vízzel tölti csuprocskáját, és elindul visszafelé.
Ment, mendegélt, meg is unta. Meg-megállott, eltűnődött. Beszélgetett ezzel-azzal, nézelődött, majd elindult. Jaj, ki tudná, merre járkált?
Elmúlt bizony három év is, mire végre, nagy sokára eljutott a Róka asszony kicsi kerek kunyhójába.
Vártak ott rá mind a négyen: Róka asszony, Medve asszony, Farkas koma, Nyulam-Bulam.
Fürge Sünke, hogy ezt látja, nekiszalad, ugrik egyet. Megbotlik egy fagyökérben, orra bukik Fürge Sünke. Eltörött a rózsás csupor, kiömlött a friss forrásvíz.
Rákiáltott Róka asszony:
– Miért siettél, Fürge Sünke? Sietségnek semmi haszna!
– Igazad van, Róka asszony! Siettem és pórul jártam. Kár volt nékem úgy sietnem: lám, a vizet kiöntöttem!


2014. szeptember 11., csütörtök

Darázs Endre: Őszi posta

Egyre-másra jönnek
a hűvös szelek,
és zsákszámra hoznak
sürgős levelet.

Pirosat, meg sárgát,
barnát vegyesen,
csak zöldet nem hoznak
most már egyet sem.


Gazdag Erzsi: Esik eső

Esik eső,
nagy a sár.
A kis madár
miben jár?

Nem csizmában,
cipőben,
mezítláb jár
esőben.

Lábbelije
ha volna,
panaszosan
nem szólna;

”Kis cipő,
nagy cipő,
elkelne  a
jó idő!”


Szalai Borbála: Mogyorót szedtem

Zöld erdőbe  mentem,
mogyoróra leltem.
Ettem is, szedtem is,
megtömtem a zsebem is.
Ami pedig ottmaradt -
mókusoknak hagytam azt!